Sötétség 6

  A kripta nagyjából a temető közepén állt, szürke téglafalát már jóformán teljesen befedték a kúszónövények indái. A bejárat felől a nagy kőtömbből kifaragott domborművek még nagyjából felismerhető állapotban voltak, a háromszögletű tető alá vésett felirat viszont jócskán megkopott, olvashatatlanná vált. A cserepek az évtizedek alatt rájuk ragadt kosztól elszíneződtek, majdnem olyan sötétek lettek, mint az épület maga. A korhadt, barna faajtó résnyire kinyitva csábította a kíváncsiskodó szemeket, ám a kósza csapat tagjainak valahogy nem akarózott benézni rajta. Végül Ruby, aki szintén velük tartott, hiszen állítása szerint ki nem hagyott volna egy ilyen kalandot, összeszedte a bátorságát, s a többiek csodáló tekintetétől övezve belesett a nyíláson, majd egészen addig merészkedett, hogy egy határozott mozdulattal szélesre tárta az ajtót, így a mögötte állók levegőért kapkodva akaratlanul is benéztek a kriptába. Üres volt.

Az egyetlen helyiséget remegve világította meg a pislákoló lámpás fénye, Ruby árnyékát vonva a szemközti falra. Egy pillanatig habozott, majd az akasztójánál fogva megragadta a lámpát, óvatosan leemelte és maga előtt tartva beóvakodott a kriptába, a sötétséget immár majdnem teljesen kiűzve belőle. Vacogva körülnézett, s miután megbizonyosodott, hogy nincs bent senki, intett a többieknek:

-Gyertek be nyugodtan. Teljesen üres – eltekintve a hulláktól. - páran kényszeredetten felkuncogtak, de nem nagyon igyekeztek közelebbről megszemlélni a dohos épületet. Én mindezt a kripta kis oldalsó ablakán keresztül figyeltem. Felemeltem a kezem, hogy megadjam a második jelet Gregnek, magamban előre kuncogtam a tervezett tréfán, és hogy milyen mulatságosan fognak majd reagálni rá. Kopogtam hármat gyors egymásutánban a vastag üvegen, ami a csöndben ágyúdörgésként hatott, majd lekaptam a fejem, hogy meg ne lássanak, és óvatosan, az építményt megkerülve mögéjük lopakodtam, s vártam a mókát. De nem történt semmi. Ruby odabent a nyakát nyújtogatva igyekezett kilátni az ablakon, a többiek kint nyüzsögtek, félve és tanácstalanul, az egyre sűrűsödő ködben. Hirtelen Ruby eltűnt a szemünk elől, s már csak a sikoltását hallottuk, a lámpa csörömpölve landolt a földön és kialudt. Na végre Greg! - gondoltam, habár elég zajos kezdet, és nem egészen ezt beszéltük meg, de így se rossz. Egy pillanatig mindenki, még én is, a döbbenettől dermedten álltunk, majd mintha újra elindították volna az időt, mindenki egyszerre kezdett el sikoltozni, futkosni, beszélni, jajveszékelni, vagy tetszőlegesen keverve a tevékenységeket. Én a hangtalan nevetéstől már kissé görnyedten álltam, már majdnem sírtam a röhögéstől, amikor az arcomra fagyott a vigyor. 

Minden egy pillanat műve volt. Nahele egy ugrással a kriptában termett, hogy Ruby segítségére siessen, én a rejtőzködésről teljesen megfeledkezve felpattantam és egy lépést tettem feléjük, a többiek igyekeztek megnyugodni kissé és kitalálni, mi is történhetett, amikor is Ruby teste kirepült valahonnan a kripta homályából, a levegőben fordult egyet, s végül a halálra rémült Vuk és Maya ölében kötött ki, ledöntve őket a lábukról, s mindhárman elterültek a nedves földön. Épp csak egy pillantást vethettünk barátnőnk falfehér arcára, lehunyt szemeire és csak reménykedhettünk, hogy él még, mikor sűrű ködcsomó termett a kripta bejárata előtt, a ködből pedig egy rémisztő alak lépett elő. Magas volt, karcsú, tetőtől talpig feketébe öltözött, vállára vetett köpenye hosszú, a földet súrolta. Egyik végét arca előtt tartva titkolta kilétét, csuklyája alól csupán egy parázsként izzó szempár villant elő. Egy fenyegető másodpercig kiélvezte megjelenésének hatását. Túl sok időt azonban nem hagyott nekik a részletek megfigyelésére, elrugaszkodott, s azt a tíz-tizenöt métert látszólag két lépéssel tette meg, ami a kripta és a rejtekhelyem között volt. Közben egy pillanatra még visszanézett és tulajdonképpen ösztönszerűen fékezett le előttem, milliméterekkel kerülve el az ütközést. Mikor felém fordult, arcán düh tükröződött, köpenye a háta mögött suhogott, csuklyája hátracsúszott, alóla előbukkant fekete haja, mely hosszú, egyenes fürtökben omlott a vállára. Automatikusan hátráltam egy lépést, a lényéből sugárzó erő rettegéssé fokozta a bennem felgyülemlett félelmet. Kriptaszag lengte körül, ami csak lassan jutott el a tudatomig. 

Tekintete gonoszan megvillant, megeresztett egy gúnyos mosolyt, ami egyértelmű üzenetet hordozott, szavak nélkül is megértettem a fenyegetést. Elővillanó, hegyes fogain vér piroslott, egy csepp a szája sarkától majdnem az álláig csordult le. A számat kiáltásra nyitottam, ám megnyikkanni sem volt időm, az alak tett egy gyors, furcsa mozdulatot, majd amilyen gyorsan előttem termett, úgy el is tűnt a sűrű ködben az erdő irányába. Fáradtság hullott rám, térdre estem, de nem hagytam, hogy teljesen eluralkodjon rajtam, összeszedtem minden erőmet és barátaimhoz vonszoltam magam.