Sötétség 6

  A kripta nagyjából a temető közepén állt, szürke téglafalát már jóformán teljesen befedték a kúszónövények indái. A bejárat felől a nagy kőtömbből kifaragott domborművek még nagyjából felismerhető állapotban voltak, a háromszögletű tető alá vésett felirat viszont jócskán megkopott, olvashatatlanná vált. A cserepek az évtizedek alatt rájuk ragadt kosztól elszíneződtek, majdnem olyan sötétek lettek, mint az épület maga. A korhadt, barna faajtó résnyire kinyitva csábította a kíváncsiskodó szemeket, ám a kósza csapat tagjainak valahogy nem akarózott benézni rajta. Végül Ruby, aki szintén velük tartott, hiszen állítása szerint ki nem hagyott volna egy ilyen kalandot, összeszedte a bátorságát, s a többiek csodáló tekintetétől övezve belesett a nyíláson, majd egészen addig merészkedett, hogy egy határozott mozdulattal szélesre tárta az ajtót, így a mögötte állók levegőért kapkodva akaratlanul is benéztek a kriptába. Üres volt.

Az egyetlen helyiséget remegve világította meg a pislákoló lámpás fénye, Ruby árnyékát vonva a szemközti falra. Egy pillanatig habozott, majd az akasztójánál fogva megragadta a lámpát, óvatosan leemelte és maga előtt tartva beóvakodott a kriptába, a sötétséget immár majdnem teljesen kiűzve belőle. Vacogva körülnézett, s miután megbizonyosodott, hogy nincs bent senki, intett a többieknek:

-Gyertek be nyugodtan. Teljesen üres – eltekintve a hulláktól. - páran kényszeredetten felkuncogtak, de nem nagyon igyekeztek közelebbről megszemlélni a dohos épületet. Én mindezt a kripta kis oldalsó ablakán keresztül figyeltem. Felemeltem a kezem, hogy megadjam a második jelet Gregnek, magamban előre kuncogtam a tervezett tréfán, és hogy milyen mulatságosan fognak majd reagálni rá. Kopogtam hármat gyors egymásutánban a vastag üvegen, ami a csöndben ágyúdörgésként hatott, majd lekaptam a fejem, hogy meg ne lássanak, és óvatosan, az építményt megkerülve mögéjük lopakodtam, s vártam a mókát. De nem történt semmi. Ruby odabent a nyakát nyújtogatva igyekezett kilátni az ablakon, a többiek kint nyüzsögtek, félve és tanácstalanul, az egyre sűrűsödő ködben. Hirtelen Ruby eltűnt a szemünk elől, s már csak a sikoltását hallottuk, a lámpa csörömpölve landolt a földön és kialudt. Na végre Greg! - gondoltam, habár elég zajos kezdet, és nem egészen ezt beszéltük meg, de így se rossz. Egy pillanatig mindenki, még én is, a döbbenettől dermedten álltunk, majd mintha újra elindították volna az időt, mindenki egyszerre kezdett el sikoltozni, futkosni, beszélni, jajveszékelni, vagy tetszőlegesen keverve a tevékenységeket. Én a hangtalan nevetéstől már kissé görnyedten álltam, már majdnem sírtam a röhögéstől, amikor az arcomra fagyott a vigyor. 

Minden egy pillanat műve volt. Nahele egy ugrással a kriptában termett, hogy Ruby segítségére siessen, én a rejtőzködésről teljesen megfeledkezve felpattantam és egy lépést tettem feléjük, a többiek igyekeztek megnyugodni kissé és kitalálni, mi is történhetett, amikor is Ruby teste kirepült valahonnan a kripta homályából, a levegőben fordult egyet, s végül a halálra rémült Vuk és Maya ölében kötött ki, ledöntve őket a lábukról, s mindhárman elterültek a nedves földön. Épp csak egy pillantást vethettünk barátnőnk falfehér arcára, lehunyt szemeire és csak reménykedhettünk, hogy él még, mikor sűrű ködcsomó termett a kripta bejárata előtt, a ködből pedig egy rémisztő alak lépett elő. Magas volt, karcsú, tetőtől talpig feketébe öltözött, vállára vetett köpenye hosszú, a földet súrolta. Egyik végét arca előtt tartva titkolta kilétét, csuklyája alól csupán egy parázsként izzó szempár villant elő. Egy fenyegető másodpercig kiélvezte megjelenésének hatását. Túl sok időt azonban nem hagyott nekik a részletek megfigyelésére, elrugaszkodott, s azt a tíz-tizenöt métert látszólag két lépéssel tette meg, ami a kripta és a rejtekhelyem között volt. Közben egy pillanatra még visszanézett és tulajdonképpen ösztönszerűen fékezett le előttem, milliméterekkel kerülve el az ütközést. Mikor felém fordult, arcán düh tükröződött, köpenye a háta mögött suhogott, csuklyája hátracsúszott, alóla előbukkant fekete haja, mely hosszú, egyenes fürtökben omlott a vállára. Automatikusan hátráltam egy lépést, a lényéből sugárzó erő rettegéssé fokozta a bennem felgyülemlett félelmet. Kriptaszag lengte körül, ami csak lassan jutott el a tudatomig. 

Tekintete gonoszan megvillant, megeresztett egy gúnyos mosolyt, ami egyértelmű üzenetet hordozott, szavak nélkül is megértettem a fenyegetést. Elővillanó, hegyes fogain vér piroslott, egy csepp a szája sarkától majdnem az álláig csordult le. A számat kiáltásra nyitottam, ám megnyikkanni sem volt időm, az alak tett egy gyors, furcsa mozdulatot, majd amilyen gyorsan előttem termett, úgy el is tűnt a sűrű ködben az erdő irányába. Fáradtság hullott rám, térdre estem, de nem hagytam, hogy teljesen eluralkodjon rajtam, összeszedtem minden erőmet és barátaimhoz vonszoltam magam.

Sötétség 5

  A temető, mint ilyen estéken mindig, kísérteties ködbe burkolózott. Riadt csapatunk lassan, minél halkabban lépdelve osont a nagy, rozsdás vaskapu felé. Meglöktem az egyik szárnyát, mire mindkettő baljósan nyikorogva szélesre tárult előttünk. Szinte láttam, ahogy Nahele összes szőrszála égnek mered a hangtól. Vigyorogva rákacsintottam, mire egy gúnyos nyelvnyújtás volt a válasz. Cserébe betessékeltem magam előtt, s elégtétellel szemléltem a tekintetében kigyúló ijedtség szikráját. Mikor mindenki beért, úgy egy bő tucat reszkető, de elszánt tini, fiúk és lányok vegyesen, behajtottam mögöttünk a kaput, s egy óvatlan pillanatban, ahogy azt elterveztem, eltűntem két magas sírkő között. A sötétség jótékonyan nyelt magába, csupán az árulkodó ködpamacsok kavarogtak mögöttem még egy darabig, gonoszul, hátha idő előtt leleplezik a kis tréfámat. Szerencsére a többieknek kisebb baja is nagyobb volt épp, mint egy-két pamacs. Mayát megijesztette a csukódó kapu hangja. Mire visszanézett, már nem álltam mellette, csak a csukott kaput látta, amiből azt a következtetést vonta le, hogy magától záródott be. Rémülten felsikoltott és hátrálva elbotlott Vuk lábában. Ennek az lett a vége, hogy kapálózva a fél társaságot magukkal sodorták és egymás hegyén-hátán elterültek a földön. Ezt a kavarodást választottam a cselekvésre, ekkor húzódtam a sírok közé. Először nem tudatosult bennük az eltűnésem. Aztán Nahele a tervezett útvonalon egy elágazáshoz ért, s tanácstalanul felém fordult... volna. Csakhogy nem álltam mellette. Komikus volt látni, ahogy torkára forrt a szó, szeme elkerekedett, vékony hangon felvisított és elhadarta a kérdést.

-Nem láttátok Lamia-t?

-Egy perce még itt volt. Ő nyitotta ki a kaput.

-Azt tudom, de most hol van? - elkezdtek keresgélni.

-Látja valaki?

-Ebben a tejfölben? - kérdezte Maya, majd eszébe jutott, hogy hozott magával zseblámpát. Előszedte és felkattintotta, a többiek meg követték a példáját, már akinél volt. Ez kicsit ellensúlyozta a körülöttük uralkodó sötétséget, hiszen ide már nem ért el az utcalámpa fénye. Az égen csak a Hold világított, s ez nekem elég is volt ahhoz, hogy megtaláljam az utat, és ne essek hasra semmiben. A köd továbbra is makacsul kavargott körülöttük. Úgy választottam meg a pillanatnyi rejtekhelyemet, hogy fentről, egy kis dombról jól belássam a környéket, és szemmel tarthassam riadt áldozataimat, ugyanakkor ők még csak véletlenül se vegyenek észre. Vigyorogva figyeltem őket egy ideig, majd nekikezdtem. Barátaim amúgy is pattanásig feszült idegeit tovább borzoltam: minden apró zörejre összerezzentek, ha ráléptem egy elszáradt levélre, vagy megráztam egy ágat. Vuk akkorát ugrott ijedtében, mintha darázs csípett volna bele, mikor halkan felkuncogtam közvetlenül a háta mögött, s egy jó méterre ért újra földet. Lassanként, apró trükkökkel a kripta felé tereltem őket, aminek a bejáratánál egy korhadt farúdon olajlámpás himbálózott, reszkető fénye élővé varázsolta a sápadt kőfaragványokat. A kriptában már készenlétben állt Greg a múmiajelmezében, ami a ráfújt por és ragadós kosz miatt elég élethűre sikerült.

-Nagyon vicces, Lamia! Most már előbújhatsz! - kiáltott fel reszkető hangon Nahele. Sejtette mi történik, de nem volt benne biztos, és meg volt rémülve, így nem tudott tisztán gondolkodni. Még nem óhajtottam azonban felfedni magam, hiszen csak most jött a java. Óvatosan , a pásztázó fénycsóváktól óvakodva megkerültem a kriptát. Megkondítottam a kis harangot a kápolnában, amilyen halkan csak tudtam, mintha csak a szél mozdította volna meg – ez volt az előre megbeszélt jel – a többiek még így is megijedtek tőle. Néhányan ennek ellenére elindultak arrafelé, hogy kiderítsék, mi is történt, ezért sietve távoztam a helyszínről, nehogy ott találjanak és elmúljon a varázs. Mindeközben Greg odabent elindította a felvételt, s a kripta belsejéből tompán, vészjóslóan szűrődött ki eltorzított suttogásom, amit tegnap vettünk fel.

-Segítség! Elkapott... fel fog falni... - a hangra mindannyian összerezzentek és páran közel álltak ahhoz, hogy visítva elfussanak, ki a kapun, egészen a jól kivilágított, biztonságos házig. Vuk bizonytalan hangja azonban visszatartotta őket.

-Lamia? Nem az ő hangja volt? - az utóbbi kérdést már a többiekhez intézte – Mindenesetre segítenünk kéne, úgy hangzott, mintha bajban lenne...

-Én oda be nem megyek! - cincogta az egyik fiatalabb lány a baljóslatú épületre mutatva.

-Nem az volt az eredeti célunk, hogy bemenjünk? - vágott vissza nem túl nagy meggyőződéssel Nahele. Mind egyszerre tekintettek fel az árnyékok által szabdalt oromzatra, ami fenyegetően magasodott föléjük.

Sötétség 4

  A délután hamar eltelt a dekoráció felaggatásával és az utolsó simításokkal, s a pari csakhamar kezdetét vette. A vendégek többsége jelmezben érkezett, a többieknek pedig, akik ilyen-olyan, hihető vagy légből kapott okok miatt megpróbáltak civil ruhában besurranni, kölcsönöztünk egyet. A bejárat előtti folyosón volt a mosdó, ahol felvehették. Enyhe rábeszélés után végül is mindenki elfoglalta a helyét maskarában a terem közepén, vagy az asztaloknál. Az ajtóból senki nem fordult vissza. Mikor egy kissé csendesedett a társaság, kihasználva az alkalmat, fennhangon megköszöntem, hogy ilyen sokan eljöttek (többen, mint amellyire számítottunk) és jó szórakozást kívántam nekik. Vuk kihirdette a tombolát, Maya a büfét ajánlotta figyelmükbe, Nahele pedig elhintette, hogy egyéb programok is várnak még rájuk. Lelkes taps kíséretében kezdetét vette a buli, mi pedig körbejártunk tombola-cetliket árulni.

A zene legtöbbször -egy jó bulihoz méltón- fülsértően hangos volt, ellehetetlenítette az átlagos beszélgetést, de ez természetesen senkit se zavart. Csak a versenyek (almahalászat, csokievő verseny) valamint a tombolaszámok kihirdetésekor mérséklődött kicsit. A buli vad volt, de nem eszetlenül. Minden bútor nagyjából a helyén, de legalábbis épen maradt, s a vendégek is jól megvoltak egymással.

-És milyen meglepetéssel készültél estére? - huppant le mellém váratlanul Nahele. Kólát szürcsöltem egy hosszú pohárból, így egy kis késéssel válaszoltam.

-Szeretnéd már tudni, mi? - csillogó tekintete félreérthetetlen volt – No jó, még egy kicsit várj és kiderül! - kacsintottam rá. Valójában még egy ideig nem akartam elmondani senkinek, ezt a programot ugyanis akkorra terveztem, mikor már csak a közelebbi barátaink vannak itt, és a legtöbben távoznak, akik nem tartanak velünk. Egy ideig még csitítottam őket, hogy élvezzék a bulit, úgyis megtudnak mindent hamarosan.

A hangulat fokozódott, a büfét rendszeresen látogatták, s a tombolán kisorsoltuk a főnyereményt is, két darab mozijegyet a másnap esti horrorfilm premierre. Úgy alakult hogy pont egy párocska nyerte meg, a randevú tehát garantált volt. Közeledett az éjfél, voltak akik már hamarabb távoztak, tizenegy után nem sokkal egy nagyobb csapat gimnazista indult hazafelé, majd őket egyre sűrűbben követték a többiek. Olyan fél egy körül már csak az emberek fele volt ott, elérkezettnek láttam hát az időt a titok feltárására. Lehalkíttattam a zenét, majd belefogtam a mondókámba.

-Kedves vendégek, remélem mind nagyon jól éreztétek ma este magatokat itt velünk. – helyeslő mormolás volt a válasz – Sajnálattal jelentem be, hogy a hivatalos buli véget ér, ugyanakkor egy kis ráadásként egy nagyszerű kalandot készítettem nektek elő a városka határában. Nem kötelező a részvétel, és csak erős idegzetűeknek ajánlom. - a csalódott moraj izgatottsággá változott az utolsó mondat hallatán. Ennek ellenére végül az emberek többsége távozott, mikor meghallották, hová is készülünk.